A szállítói előleg hivatalos megnevezése szállítói előleg bekérő.
A szállítói előleg igénylés 0. lépése a szállítói szerződés rögzítése a hatálybalépett projekt esetében. Itt kiemelt fontosságú a Szerződéses összegek funkción belül megadott érték a Szállító által igényelhető előleg összege mezőben, ugyanis szállítói előleg csak abban az esetben igényelhető, ha értéke nullánál nagyobb. A mezőben szereplő összeg egyben meghatározza a szállító számára igényelhető előleg maximumát is. Az előleg igénylés további feltétele a szállítói szerződés beküldése.
A fenti feltételek teljesülése esetén, és amennyiben a felhívás is lehetőséget biztosít rá, igényelhető szállítói előleg az Új szállítói előlegigény rögzítése fejezetben leírtak szerint. Előleg igénylésekor csatolható dokumentum is, így itt tölthető fel maga a szállítói előleg bekérő.
A szállítói előleg a Támogató általi elbírálását és elfogadását követően a szállítónak kerül kifizetésre. Az előlegigény elfogadásáról és jóváhagyásáról a szerződés Kedvezményezettjei és projektkezelői rendszerüzenetben tájékoztatást kapnak.
A szállítói előlegek elszámolásához szükséges szállítói előlegbekérő alapján kiállított előlegszámla rögzítése.
Az előleg utalását követően kiállításra kerül a Szállítói előlegbekérő alapján kiállított előleg számla, igazolva annak tényét, hogy a szállító megkapta az előleget.
Ez elszámolás (mely lehet akár kifizetési igénylés nélküli időközi elszámolás) keretében rögzíthető elszámoló bizonylat segítségével, ahol a:
- Finanszírozás típusa: Szállítói finanszírozás;
- Bizonylat típusa: Szállítói előlegbekérő alapján kiállított előleg számla;
- Megállapodás módja: Írásbeli (ezért a Szállítói szerződések közül választandó ki a szállító);
- Vevő: az a konzorcoiumi tag, akinek szállítója kapta a szállítói előleget;
- Szállító: kiválasztott szállítói szerződés szállítója, aki számára kifizetésre került az előleg;
- Kapcsolódó szállítói előleg bekérő: legördülő mezőben megjelenik az összes szállítói előleg, ami a kiválasztott szállítói szerződés kapcsán kifizetésre került. Szállítói előlegbekérő alapján kiállított előleg számla bizonylat típus esetén a mező töltése kötelező! Érték azonban csak akkor kerül bele, ha szállítói előleg kifizetése már megtörtént. A korábbi működéshez képest változást jelent, hogy megszűnt annak lehetősége, hogy a kifizetett szállítói előlegbekérő PPV-k is kiválaszthatók legyenek kapcsolódó előlegbekérőként. Kizárólag az eredeti szállítói előlegek jelennek meg, a megjelenített összeg viszont tartalmazza az esetleges PPV-k összegeit is.(Az eredeti előleg sorszáma mellett megjelenő összeg tartalmazza a szállítói előleg+ az esetleges kifizetett, vagy annak minősülő PPV-i összegét.)
Fontos! Szállítói előlegbekérő alapján kiállított előleg számla elszámoló bizonylatként rögzítendő! Elszámoló bizonylat összesítő tételeként ugyan ez a bizonylat típus kiválasztható, de a "Kapcsolódó előleg bekérő" mező nem jelenik meg, ami a szállítói előleg elszámolás egyik feltétetele!
Az előleg számla fej adatok megadását követően következik a tétel rögzítés. A kifizetési igénylés általános szabályai szerint összegszerű rögzítés valósul meg a Tétel Teljes összegére és Elszámolni kívánt összegre vonatkozóan arra az elszámolható költségre, melyre az előleg kifizetésre került.
A kifizetett előleghez több előlegszámla is rögzíthető/kapcsolódhat, azonban ezen bizonylatok elfogadott összege összesen nem haladhatja meg a szállítói előleg összegét!
A Mentés hatására lefutó ellenőrzés azt figyeli, hogy ha a szállítói előlegbekérő alapján kiállított előleg számla bizonylatok ugyanazon szállítói előleghez kapcsolódnak, akkor az elszámoló bizonylatokon lévő összes elfogadott összeg nem haladhatja meg a kapcsolt szállítói előleg -kapcsolódó szállítói előleg ppv-kel korrigált - elfogadott összegét. Az ellenőrzések a szerkeszthető állapotú bizonylatokon futnak le, figyelembe véve a már elfogadott bizonylatokat is.
Az ellenőrzés az elszámolás teljes ellenőrzésekor, beküldésekor, illetve esetleges hiánypótlás véglegesítésekor is lefut.
Definíció szerint: Abban az esetben, ha az aktuális elszámolásban szerepel szerkeszthető, előzetesen nem elutasított Szállítói előlegbekérő alapján kiállított előlegszámla akkor:
A rendszer összesíti az öszes olyan szállítói előlegbekérő alapján kiállított előlegszámla típusú (PPV is) elszámoló bizonylat tételeinek elfogadott bruttó, ennek hiányában elszámolni kívánt bruttó összegét, amely elszámoló bizonylat adott elszámolásban található, és előzetes státusza nem elutasított, vagy másik elszámolásban található, és jóváhagyott elfogadott döntéssel rendelkezik. Az összesítést kapcsolódó szállítói előlegenként hajtja végre a rendszer.
Az így kapott összegek kivonásra kerülnek a kapcsolódó szállítói előlegek és kifizetettnek minősülő PPV-ik összegéből, szállítói előlegenként.
Amennyiben a kapott összeg kisebb mint 0, akkor hibaüzenet jelenik meg. Annyi hibaüzenet jelenik meg, ahány szállítói előleg esetén a feltétel teljesül.
Hibaüzenet:
"A <szállítói előleg sorszáma> sorszámú szállítói előleghez kapcsolódó, Szállítói előlegbekérő alapján kiállított előlegszámla < az aktuális elszámolásban szereplő szerkeszthető bizonylat sorszáma> összege meghaladja a szállítói előleg előlegbekérő alapján kiállított előlegszámlákkal még le nem fedett összegét. A szállítói előleg túllépésének összege az alábbiak szerint alakul:
<releváns szállítói előleg és kifizetettnek minősülő PPV-i elfogadott összege csökkentve a korábbi, és a jelen elszámolásban szereplő, szállítói előlegbekérő alapján kiállított előlegszámlák tételeinek elfogadott bruttó, ennek hiányában elszámolni kívánt bruttó összegével összesen> Ft
Kérjük vizsgálja felül a Szállítói előlegbekérő alapján kiállított előlegszámla típusú bizonylatokat a fenti információk figyelembe vételével!"
Fontos! Az elszámolás és ezzel az előleg számla beküldésével annak ténye kerül igazolásra, hogy a szállító megkapta az előleget. Ismételt kifizetés nem történik! Az előleg számla elbírálásra kerül a Támogató által az elszámolás általános szabályai szerint. Jóváhagyását követően megkezdhető a szállítói előleggel való elszámolás.
A szállítói előleg elszámolás általában végszámlán vagy részszámlán történik, de Szállítói előlegbekérő alapján kiállított előleg számlán kívül tulajdonképpen bármely bizonylat típus alkalmazható. Menete megegyezik a klasszikus előleg elszámolás menetével.
A tételen abban az esetben választható ki a kifizetett szállítói előleg az Elszámolni kívánt előleg mezőben, amennyiben:
- van jóváhagyott Szállítói előlegbekérő alapján kiállított előleg számla a szállítói előleg kapcsán;
- bizonylathoz a megfelelő szállítói szerződés került kiválasztásra.