A palyazat.gov.hu oldalon kialakított Anonim összeférhetetlenség bejelentő felület célja, hogy bárki, aki összeférhetetlenséget vagy annak gyanúját észleli a hazai intézményrendszer munkatársával kapcsolatban, azt be tudja jelenteni, ezzel elősegítve az Európai Unióból származó támogatások szabályos és átlátható felhasználását.
Az oldal megnyitását követően elérhetővé válik a bejelentő felület.
Az Igazgatóság a bejelentést 30 napon belül vizsgálja ki. Ha a vizsgálat előreláthatólag harminc napnál hosszabb ideig tart, erről a bejelentőt - az elintézés várható időpontjának és a vizsgálat meghosszabbítása indokainak egyidejű megjelölésével - tájékoztatja. A bejelentés elintézésének határideje ebben az esetben sem haladja meg a hat hónapot.
A bejelentés rögzítése az alábbi 6 lépés mentén történik:
- Tájékoztató: bejelentéssel kapcsolatos általános tájékoztatót tartalmazza, elolvasását követően lehet továbblépni a következő oldalra.
- Adatvédelem: Miniszterelnökség adatkezelési tájékoztatója az anonim bejelentési felület működése során megvalósuló (személyes) adatkezelések vonatkozásában. Fontos! A lap alján az adatkezelési nyilatkozatot el kell fogadni, különben nem lesz elérhető a bejelentés adatainak rögzítésére szolgáló következő felület.
- Összeférhetetlenség bejelentése: ezen az űrlapon rögzíthetőek a bejelentéssel kapcsolatos adatok, amelynek adatmezőit a "Bejelentés űrlap adatai" bekezdés mutatja be. Az adatok rögzítését követően lehet továbblépni a következő oldalra.
- Kapcsolattartás: az itt megadott e-mail cím és jelszó segítségével lehet bejelentkezni a felületre a későbbiekben és nyomon követni a bejelentést. Fontos! A jelszó módosítására a későbbiekben nincs lehetőség, ezért kérjük megőrizni.
- Áttekintés: minden bejelentéshez tartozó adatot a rendszer összefoglaló jelleggel megjelenít. Amennyiben az adatok módosítására van szükség, itt még lehetőség van visszalépni előző oldalra. A „Befejezés” gombra kattintva történik meg a felhasználónév és bejelentés azonosító generálás, az e-mail cím validáció üzenet küldése, ezt követően a bejelentés már nem módosítható.
- Visszaigazolás: automatikus visszajelzés, amely tartalmazza a bejelentés azonosítószámát, a felhasználónevet és a kapcsolattartási e-mail címet. Fontos! A bejelentés csak az e-mail cím érvényesítést követően érvényes, amely a megadott e-mail címre küldött üzenet segítségével tehető meg. Validálást követően a felhasználó bejelentése beküldöttnek minősül, a felületen megjelenik az erre vonatkozó üzenet.
- Bejelentés űrlap adatai
Érintett személyek (kötelezően kitöltendő):
- Érintett 1
- Érintett 2
Érintett projekt adatai (opcionálisan rögzítendő):
- Projekt azonosító
- Projekt cím
- Kedvezményezett
- Megvalósítási helyszín
- Bejelentés leírása
- Fájl csatolása: 1 fájl csatolására van lehetőség a csatolt táblázat szerinti típusok és korlátok figyelembe vételével
A bejelentés, valamint a későbbi előrehaladás megtekintésére az oldalra történő bejelentkezést követően van lehetőség. A felületre bejelentkezni a jobb felső sarokban található "Bejelentkezés" opciót választva, a bejelentés során megadott jelszóval és a rendszer által generált felhasználónévvel lehet.
Sikeres bejelentkezést követően megjelennek a korábbi bejelentés adatai.
A bejelentés tartalmát a beküldést követően a Vizsgáló Hatóság ellenőrzi, a bejelentés állapota "Vizsgálat alatt" státuszra vált:
- amennyiben nem merül fel kérdés, a döntés eredménye megjelenik a Bejelentő felületén a "Bejelentés állapota" mezőben, amely lehet "Lezárva – intézkedés megtéve", "Lezárva megalapozatlanság miatt", "Lezárva - nem összeférhetetlenségi gyanúbejelentés miatt" vagy "Lezárva -egyéb". A döntésről e-mail értesítés is kiküldésre került a bejelentés során megadott e-mail címre;
- amennyiben a Vizsgáló Hatóság úgy ítéli meg, hogy nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű/minőségű információ a bejelentés eredményes elbírálásához, egy alkalommal lehetőség nyílik tisztázó kérdés kiküldésére, amelyről a Bejelentő - szintén a bejelentés során megadott e-mail címre - értesítést is kap.
Utóbbi esetben a felületre belépve a Vizsgáló Hatóság kérdése a Bejelentés leírása alatt jelenik meg, a bejelentés státusza "Tisztázó kérdés érkezett"-re vált.
A kérdés megválaszolására a "Tisztázó kérdés megválaszolása" mező segítségével van lehetőség, max. 2500 karakter terjedelemben. Fontos, hogy a mező kitöltése nélkül a válasz nem küldhető be. A válaszhoz természetesen lehetőség van opcionálisan fájl csatolására is. Felhívjuk figyelmet arra, hogy a válaszhoz 1 db fájl csatolható, így amennyiben több fájl beküldésére lenne szükség, javasoljuk összecsomagolva a ZIP formátum használatát. Fájlcsatolásai méret: 50 MB, elfogadott formátumok: JPG, PNG, PDF, ZIP.
Fontos! A válaszadás határidőhöz kötött, a válaszadási határidő a mező felett jelenik meg.
Válasz beküldésekor - amennyiben a rendszer nem talált hibát a rögzítésben - felugró ablakban üzenet jelenik meg, amelynek segítségével szükséges megerősíteni a beküldési szándékot. Megerősítést követően a művelet már nem visszavonható, további módosítás nem lehetséges, a beküldött adatok megtekintés nézetben lesznek a továbbiakban elérhetőek.