Keressen az Online Súgóközpont adatbázisában

Pályázatkereső

A Pályázatkereső alkalmazás segítségével az uniós és egyes hazai támogatású fejlesztési programok pályázati felhívásai ismerhetőek meg, lehetőség van a pályázati dokumentációk elérésére valamint releváns esetben akár a pályázati kitöltő program elindítására. 

A Pályázatkereső felhívásainak adatai a Fejlesztéspolitikai Adatbázis és Információs Rendszerből (FAIR) származnak napi frissítéssel, az utolsó frissítés dátuma a találati lista felett látható. A keresőben szintén elérhetőek a Vidékfejlesztési támogatás felhívásai is.

A kereső megnyitásakor alapértelmezetten a rendszer az elérhető pályázatok listáját mutatja meg, de különböző paraméterek és rendezési sorrend beállításával személyre szabott lista is összeállítható, amelynek lehetőségeit az alábbi fejezetek mutatják be.

Ezúton hívjuk fel a figyelmet FAIRApp mobilalkalmazás szolgáltatásunkra, ahol lehetőség van az egyes felhívásokhoz kapcsolódóan értesítések kérésére, illetve a hozzájuk kapcsolódó aktualitások is egyszerűbben nyomon követhetőek.

Szűrési feltételek beállítása

A kereső megnyitásakor lehetőség van Kulcsszó vagy Pályázati felhívás kód alapján keresni a felhívások között. A szűrési feltételek szűkítésével személyreszabott lista is előállítható.

A "Szűrési feltételek" panelen  lehet kiválasztani a szűrésre szolgáló paramétereket, melyek a következőek:

  1. Támogatást igénylők köre: felhívás alapján
  2. Programok: a támogatások felhasználására irányuló akciótervek (pl. Széchenyi Terv Plusz vagy Széchenyi 2020) közül lehet választani
  3. Operatív programok: kiválasztott programhoz tartozó OP listából választható ki  a megfelelő
  4. Fejlesztési területek: felhívás alapján
  5. Támogatási forma: felhívás alapján
  6. Pályázati felhívás státusza
  7. Régió neve: alapállapotban az egész országra vonatkozik a keresés
  8. Vármegye
  9. Település
  10. Támogatás összege (min-max)

A beállított keresési paraméterek természetesen módosíthatók, illetve lehetőség van a szűrési feltétel törlésére is a mező érték mellett megjelenő "x" ikon segítségével vagy az összes feltétel törlésére a Szűrő törlése opció választásával. 

Rendezés beállítása

Az eredménylistában megjelenítésre kerülő tartalmak sorba rendezhetőek az "Utolsó frissítés időpontja" mező alatti rendező mező segítségével.

  • Rendezés: a legördülő mező használatával az alábbi rendezési lehetőségek választhatóak:
    • Utolsó módosítási idő szerint csökkenő
    • Utolsó módosítási idő szerint növekvő
    • Kód szerint csökkenő
    • Kód szerint növekvő
    • Beadási időszak kezdete szerint csökkenő
    • Beadási időszak kezdete szerint növekvő
    • Beadási időszak vége szerint növekvő
    • Beadási időszak vége szerint csökkenő (alapértelmezett)
Elérhető pályázatok

A paraméterek beállítását követően megjelenik a szempontoknak megfelelt kiírások listája, ahol alábbi információk jelennek meg:

  • Felhívás kódja
  • Felhívás címe
  • Támogatás minimum összege.
  • Támogatás maximum összege.
  • Támogatás formája,
  • Beadási időszak kezdete és vége
  • Pályázati felhívás státusza: aktív, lezárva vagy felfüggesztve
  • Keretre beérkezett igény (%).

A kiírás fenti adatai alatt 2 további gomb is elérhető:

  • Pályázom: aktív pályázati felhívás esetén a rendszer az SSO felületre navigál, ahonnan elérhető a pályázati kitöltő program EPTK felülete. SSO-ra már belépett felhasználó esetén közvetlenül a kitöltő program nyílik meg.
  • Tovább a pályázathoz: rákattintva megjelenik egy két fő részből álló felület:
    • baloldali menüben elérhetőek a felhíváshoz kapcsolódó alábbi elérhetőségek:
      • Pályázati dokumentumok
      • Közlemények
      • Nyertes pályázatok
      • Archívum
      • Gyakran Ismételt Kérdések
      • Pályázati felhívás
    • jobboldali felületen további pályázati alapadatok láthatóak:
      • Pályázat megnevezése,
      • Támogatás formája,
      • Támogatás elnyerésének módja
      • Forrás teljes összege (Ft)
      • Beadás kezdete,
      • Beadás határideje,
      • Támogatás mértéke (%),
      • Támogatás minimum összege (Ft),
      • Támogatás maximum összege (Ft),
      • Támogatás célja,
      • Kedvezményezettek köre,
      • Támogatási feltételek,
      • Támogatott projektek száma (minimum-maximum).

Amennyiben aktív a felhívás, megjelenik a "Pályázom" opció is, amely szintén az EPTK felületre navigál a fentiek szerint.

Hozzászólások

Még nincs jóváhagyott hozzászólás.