Amennyiben a projekt életében változik a kedvezményezett, vagy konzorcium esetén valamely tag a szerződéskötés szakaszától, úgy azt a rendszerben kedvezményezetti cserével lehet kezelni.
A kedvezményezett csere rögzítése a szerződéskötés szakaszában EPTK-n kezdeményezhető, a szerződés tervezet egyeztetése során. Ekkor a folyamat nem módosul, a szerződéstervezet a jelenlegi működésnek megfelelően beküldésre kerül az EUPR rendszerbe, ahol a Támogató a módosított funkciókról, és a szerződés tervezet módosításról döntést hoz, szükség esetén hiánypótlásra küldi. Amennyiben hatályba lép a szerződés, akkor a hatálybalépéssel a módosított adatok a munkapéldányról átvezetésre kerülnek a hatályos szerződés adatlapjaira. A Szerződés adatlapra kerülő Projekt címe mező automatikusan kitöltődik a támogatási kérelem azonos nevű mezőjébe írt tartalommal, amikor a támogatási döntés jóváhagyása után a szerződéstervezetbe emelődik. Ugyanígy, amikor szerződéstervezet szerződésbe fordul át, akkor is kitöltődik a szerződéstervezetben szereplő projekt címe mezőből a szerződésben szereplő projekt címe.
A Kedvezményezett csere funkció minden esetben megjelenik a szerződés tervezet kitöltőben a Kedvezményezett adatai menüponton belül, de csak a munkapéldányon szerkeszthető, ameddig az nem kerül beküldésre EUPR rendszerbe:
- a szerződés tervezet EPTK-n legyen adategyeztetési körre kiküldve;
- a nyilatkozat támogatási szerződés tervezett adattartalmára legyen rögzítve és véglegesítve;
- a nyilatkozat típusa „Adatmódosítási kötelezettség elfogadása”, vagy „Módosítás kezdeményezése”;
- a módosított szerződés tervezet ne legyen beküldött állapotú.
Amennyiben kedvezményezetti csere történik, akkor a funkció megnyitásának hatására megjelenő felületen látható a „Régi Kedvezményezett neve” (a cserében érintett régi ügyfél neve), és az „Új Kedvezményezett neve” egyaránt (a cserében érintett új ügyfél neve). Minkét esetben a Támogatást igénylő teljes neve mezőben szereplő adat jelenik meg.
Továbbá Kedvezményezett csere esetén, egyes listázó felületeken, illetve adatlapokon (előlegigények, elszámolások, elszámoló bizonylatok, kapcsolattartók, költségek listája; kapcsolattartók, költségek adatlap) az inaktív tagok is megjelenítésre kerülnek, az inaktív státuszt a szervezet neve után zárójelben az „inaktív” szöveg jelzi.
- Módosítási iránymutatás/Módosítási indoklás
A Kedvezményezett csere űrlap abban az esetben szerkeszthető, ha az a Támogató által Módosítási iránymutatással került ellátásra. Hatására megnyílik a Módosítási iránymutatás és módosítási indoklás mezőket tartalmazó felugró ablak. A felugró ablakban a kedvezményezett rögzíti a módosítási indoklást. Módosítási iránymutatás hiányában a Módosítási indoklás funkciógomb áll rendelkezésre, melyben rögzíthető a módosítási szándék indoka. Mentést követően válik aktívvá az Új kedvezményezett csere rögzítése gomb.
Fontos! Tehát a rögzítés gomb csak akkor aktív, ha szerződés tervezetben van rögzítve módosítási iránymutatás vagy módosítási indoklás.- Kedvezményezetti csere rögzítése
A gomb megnyomását követően az alábbi üzenet tájékoztat:
Az „Új kedvezményezett csere rögzítése” gomb segítségével megnyíló adatlapon adhatóak meg a Kedvezményezett személyében történt változások (névcsere, jogutódlás, projektátadás, összefoglalóan „kedvezményezett csere”).
Konzorciumi megvalósítású projekt esetén az egyes tagok vonatkozásában bekövetkező változások rögzíthetőek. Egy módosítási igényen belül több tag vonatkozásában rögzíthető csere, de egy adott tag vonatkozásában csak egy ilyen esemény felvitelére van lehetőség.
A kedvezményezetti csere egyes eseteit, rögzítési feladatokat a Kedvezményezetti csere - Kitöltési útmutató mutatja be.
- Véglegesítés
A "Véglegesítés" hatására lefutnak az előzőekben foglalt ellenőrzések. Amennyiben van javítandó hiba, akkor az űrlap nyitva marad, a véglegesítés nem történik meg. Amennyiben nincs javítandó hiba, akkor az új kedvezményezett adatai felülíródnak a szerződés munkapéldány Támogatást igénylő alapadatai, vagy Konzorciumi tag alapadatai űrlapon. Konzorciumi szerződés esetén lefut az frissítés a konzorciumi előválasztót tartalmazó funkciókra is, azaz a cserében érintett régi tagtól átkerülnek a rögzített adatok az új taghoz.
Fontos! A "Véglegesítés" gomb csak megfelelő, beküldő jogosultság esetén jelenik meg a felületen.
Fontos! Amíg nem történik meg a véglegesítés, törölhető a rögzített (mentett) kedvezményezett csere rekord.Kedvezményezett alapadatai
A funkció minden esetben megjelenik a szerződésben, de csak a munkapéldányon (Igény bejelentő kitöltőben) szerkeszthető, ameddig az nem kerül beküldésre EUPR rendszerbe:
a szerződés legyen hatályba léptetett; legyen rögzítve módosítási igény, valamint igény bejelentő kitöltő, azaz legyen szerződés munkapéldány; a módosítási igény ne legyen beküldött állapotú; az űrlap akkor szerkeszthető, ha Módosítási indoklás van rögzítve hozzá.
Konzorciumi tag alapadatai
A funkció minden esetben megjelenik a szerződésben, de csak a munkapéldányon (Igény bejelentő kitöltőben) szerkeszthető, ameddig az nem kerül beküldésre EUPR rendszerbe.
Ezen kívül a funkció minden esetben megjelenik a szerződés tervezet kitöltőben is, de csak a munkapéldányon szerkeszthető, ameddig az nem kerül beküldésre EUPR rendszerbe:
- a szerződés tervezet EPTK-n legyen adategyeztetési körre kiküldve;
- a nyilatkozat támogatási szerződés tervezett adattartalmára legyen rögzítve és véglegesítve;
- a nyilatkozat típusa „Adatmódosítási kötelezettség elfogadása”, vagy „Módosítás kezdeményezése”;
- a módosított szerződés tervezet ne legyen beküldött állapotú.
- az űrlap akkor szerkeszthető, ha Módosítási indoklás van rögzítve hozzá.
- Kedvezményezetti csere történetiség funkció
A funkció minden esetben megjelenik a Kedvezményezett adatai alatt.
A funkció alatt listás felületen kerülnek megjelenítésre:
- a rögzített és döntéssel rendelkező Kedvezményezett cserék, tehát mindazok, amelyek beküldésre, jóváhagyásra vagy elutasításra kerültek;
- a szerződés tervezet egyeztetése során rögzített Kedvezményezett cserék.
A rögzített csere jóváhagyása/elutasítása a szerződés hatályba lépésével lép érvényre, így a tervezet átkerül a Szerződéskezelés / Szerződések menüpont alá, így a történetiség funkció csak hatályos szerződések esetén fog adatot tartalmazni, a szerződés tervezetek esetében nem.
A cseréről született döntés esetén a szerződéstervezet / szerződés munkapéldány Kedvezményezett alapadatai, illetve konzorciumi tagcsere esetén a Konzorciumi tag alapadatai funkciók esetében rögzített döntés az irányadó, ami a hatályba lépéssel lép érvénybe, azaz a történetiség funkcióba a hatályba lépéskor kerülnek adatok. Ekkor a rendszer vizsgálja, hogy milyen típusú döntés született (elfogadás / elutasítás) és ez alapján jeleníti meg a szükséges adatokat.
A listafelület csak megtekintésre szolgál és az oszlopai a következők:
- Sorszám;
- Főtag / Konzorciumi tag;
- Régi ügyfél neve (Támogatást igénylő teljes neve);
- Új ügyfél neve;
- Kedvezményezett csere típusa;
- Döntés típusa (Elfogadás/Elutasítás).
- Kedvezményezetti csere történetiség űrlap
Adott Kedvezményezetti cserét megnyitva a következő adatok tekinthetőek meg az űrlapon:
- Sorszám
- Főtag / konzorciumi tag: a kedvezményezett cserében érintett régi ügyfél főtag, vagy konzorciumi tag a projektben
- Régi ügyfél neve: cserében érintett régi ügyfél (Kedvezményezett) teljes neve Régi ügyfél adószáma
- Új ügyfél neve
- Új ügyfél adószáma
- Kedvezményezett csere típusa
- Döntés dátuma
- Döntés típusa
- Projekt címe
- Projekt korábbi címe.