Keressen az Online Súgóközpont adatbázisában

Szakmai beszámolók – Fenntartási jelentések

Projekt fenntartási jelentés

Projekt fenntartási jelentés főmenü alatt találjuk azokat a menüpontokat, amelyek az adott jelentéshez  tartoznak. Megnyitva őket tudjuk szerkeszteni/megtekinteni a kitöltendő adatokat.

Fenntartási jelentések funkció

A projekthez kapcsolódóan, a befejezést követően jelentéstételi kötelezettség járhat, ami lehet egyszeri, illetve időszakokra vonatkozó.

A fenntartás időszak kezelése az EU-s pályázatokon (RRF Végrehajtást és BAR-t is beleértve) kívül az ÉPÍTŐ és NKFIA konstrukciók esetén érhető el. Funkcionalitásban és a sablonlevelek szövegezésében teljesen megegyezik mindkét esetben a fenntartáskezelés folyamata, csupán a sablonlevelek arculatában van eltérés.

A Záró beszámoló elfogadását követően rendelkezésre állnak az adatok, a fenntartási jelentések. Az erre kialakított funkció a Szakmai beszámolókon belül található, minden szükséges adat rendelkezésre áll egy helyen, szerkeszteni nem lehet, csak megtekinteni.

A fenntartási jelentések a projektmegvalósítás befejezését követően automatikusan generálódnak, ha nincs külön jelölve az adatlapon a kézi generálás. ÉPÍTŐ konstrukciók esetén a „Projektmegvalósítás befejezés dátum megállapításának módja” fixen „Kézi rögzítés”, az „Automatikus ütemezés engedélyezett” mező értéke pedig nem.

Ha változik az űrlap tartalma, lehetőség van a fenntartási jelentések újraütemezésére. Amennyiben IH engedéllyel, jogszabálytól eltérő fenntartási jelentések berögzítése szükséges, lehetőség van új szerepkör birtokában az ütemezés módosítására.

A fenntartási jelentések elbírálásának folyamata WF feladatokhoz kötött és az EPTK rendszerből történő beadás és elbírálással kapcsolatos értesítések is részletezésre kerülnek továbbiakban.

EPTK felületen akkor aktív a  „Fenntartási jelentések” funkció, ha már EUPR oldalon megtörtént a Fenntartási jelentések generálása, véglegesítése és EPTK-ra küldése.

  • fekete, ha még nincs EUPR-ben generált fenntartási jelentés;
  • narancssárga, ha van generált jelentés és a ZPFJ még nincs elfogadva és
  • zöld, a ZPFJ elfogadását és jóváhagyását követően.

A gomb megnyomására megjelenik az adott projekthez tartozó ütemezett fenntartási jelentések listája.

A keresőfelület és a listázó működése megegyezik ez EPTK rendszer általános listázójával, csak más mezők jelennek meg.

A lista az alábbi oszlopokat tartalmazza:

  • Jelentés sorszáma: a generált jelentések sorszám értéke;
  • Jelentés típusa: generált adat, a Projekt Fenntartási Jelentés/Záró Projekt Fenntartási Jelentés;
  • Tárgyidőszak kezdete:dátum mező;
  • Tárgyidőszak vége: dátum mező;
  • Benyújtás határideje:dátum mező;
  • Jelentés állapota: a Fenntartási jelentés státuszát jeleníti meg, ami lehet:
    • Ütemezett
    • Rögzítés alatt
    • Beérkezett
    • HP/korrekció alatt
    • HP/korrekció beküldve
    • Elfogadott
    • Elutasított
  • Lezárás időpontja: dátum mező;
  • Beküldés dátuma: dátum mező;
  • Hibák száma: szám mező;
  • Figyelmeztetések száma: szám mező.

A PFJ/ZPFJ bármikor megtekinthető, viszont szerkeszteni csakis a tárgyidőszak végétől az első benyújtásig vagy a benyújtási határidőig lehetséges.

A kiválasztott jelentést megnyitva megtekintésre a „Beküldés” nélkül-, szerkesztésre pedig az alábbi funkciók jelennek meg a felületen. 

A továbbiakban kifejtésre kerül az összes funkció.

Projekt azonosító adatok

A funkcióban az adatok automatikusan generálódnak, de az alábbi feltételek szerint módosíthatok.

A funkcióban található mezők:

  • Projekt azonosítószáma: automatikusan töltődik a projekt számával;
  • Projekt címe: automatikusan töltődik a projekt címével;
  • A (fő)kedvezményezett neve: automatikusan töltődik a projekt (fő) kedvezményezettjének nevével;
  • Projekt fenntartási időszak tényleges kezdet dátuma: automatikusan töltődik a generálás alapjául létrejött Fenntartás kezdete mező értéke alapján, de felülírható;
  • Projekt fenntartási időszak tényleges befejezés dátuma: automatikusan töltődik a generálás alapjául létrejött Fenntartás vége mező értéke alapján és PFJ esetén nem, de ZPFJ esetén felülírható;
  • Vállalási időszak tényleges kezdet dátuma: automatikusan töltődik a generálás alapjául létrejött Vállalási időszak kezdete mező értéke alapján, de felülírható;
  • Vállalási időszak tényleges befejezés dátuma: automatikusan töltődik a generálás alapjául létrejött Vállalási időszak vége mező értéke alapján és PFJ esetén nem, de ZPFJ esetén felülírható.

A „Mentés”-re kattintva a rendszer ellenőrzéseket futtat, melynek eredményeképp a következő hibaüzenetek érkezhetnek:

 

  • A Fenntartási időszak nem kezdődhet korábban, mint a Projekt fizikai befejezése. Kérjük, módosítsa az adatokat!
  • A Vállalási időszak nem kezdődhet korábban, mint a Projekt fizikai befejezése. Kérjük, módosítsa az adatokat!
  • A „Projekt fenntartási időszak tényleges kezdet dátuma:” mező kitöltése kötelező. Kéjük, végezze el a rögzítést!
  • A „Projekt fenntartási időszak tényleges befejezés dátuma:” mező kitöltése kötelező. Kéjük, végezze el a rögzítést!
  • A „Vállalási időszak tényleges kezdet dátuma:” mező kitöltése kötelező. Kéjük, végezze el a rögzítést!
  • A „Vállalási időszak tényleges befejezés dátuma:” mező kitöltése kötelező. Kéjük, végezze el a rögzítést!
Fenntartási jelentés azonosító adatok

A funkció a „Beszámoló azonosító adatok” űrlap működéséhez hasonló.

A Fenntartási jelentés sorszáma és Fenntartási jelentés elkészítésének időpontja mezők automatikusan töltődnek, nem szerkeszthetőek.

EPTK felületen a Fenntartási jelentés azonosító adatok adatlap az alábbi mezőkkel bővült:

  • A tárgyidőszak végén működik a projekt?
  • Megjegyzés
  • Esélyegyenlőség funkció releváns?
  • Környezeti fenntarthatóság funkció releváns?
  • Arányosított bevételek funkció releváns?
  • Működőképességet alátámasztó dokumentumok funkció releváns?
  • Beszerzett eszközök funkció releváns?

Mentés vagy Teljes ellenőrzés hatására az új mezők tekintetében az alábbi ellenőrzések futnak le:

  • A tárgyidőszak végén működik a projekt?” mező kitöltése kötelező. Kérjük, végezze el a rögzítést!”
  • Esélyegyenlőség funkció releváns?” mezőnél a releváns értéket választotta, ezért  minimum egy  teljesített esélyegyenlőségi szempontot szükséges rögzítenie az „Esélyegyenlőség” funkcióban!
  • „Esélyegyenlőség funkció releváns?” mezőnél a nem releváns értéket választotta, ezért  az „Esélyegyenlőség” funkció kitöltése nem szükséges! Kérjük, törölje a rögzítést!
  • „Környezeti fenntarthatóság funkció releváns?” mezőnél a releváns értéket választotta, ezért  minimum egy  teljesített környezeti fenntarthatósági szempontot szükséges rögzítenie a „ Környezeti fenntarthatóság” funkcióban!
  • „Környezeti fenntarthatóság funkció releváns?” mezőnél a nem releváns értéket választotta, ezért  a „Környezeti fenntarthatóság” funkció kitöltése nem szükséges! Kérjük, törölje a rögzítést!
  • „Arányosított bevételek funkció releváns?” mezőnél a releváns értéket választotta, ezért  minimum egy  tevékenységet  szükséges rögzítenie az „Arányosított bevételek” funkcióban!
  • „Arányosított bevételek funkció releváns?” mezőnél a  nem releváns értéket választotta, ezért  az „Arányosított bevételek” funkció kitöltése nem szükséges! Kérjük, törölje a rögzítést!
  • „Működőképességet alátámasztó dokumentumok funkció releváns?” mezőnél a releváns értéket választotta, ezért minimum egy  eszközt szükséges rögzítenie a „Működőképességet alátámasztó dokumentumok”  funkcióban!
  • „Működőképességet alátámasztó dokumentumok funkció releváns?” mezőnél a nem releváns értéket választotta, ezért a „Működőképességet alátámasztó dokumentumok” funkció kitöltése nem szükséges! Kérjük, törölje a rögzítést!
  • „Beszerzett eszközök funkció releváns?” mezőnél a releváns értéket választotta, ezért minimum egy  eszközt szükséges rögzítenie a „Beszerzett eszközök”  funkcióban!
  • „Beszerzett eszközök funkció releváns?” mezőnél a nem releváns értéket választotta, ezért a „Beszerzett eszközök” funkció kitöltése nem szükséges! Kérjük, törölje a rögzítést!

Figyelem! Azon PFJ/ZPFJ esetében, ahol az első beküldés dátuma mező töltött, és korábbi, mint a fejlesztés bevezetésének a dátuma, ott a Mentés gomb megnyomásakor, illetve Teljes ellenőrzéskor az új mezőkre vonatkozó ellenőrzések nem futnak le.

A fenntartási jelentések esetében bővül a beküldhetőségre vonatkozó időintervallum, későbbi benyújtási határidő meghatározásakor a tárgyidőszak végét követő naptól lehet majd benyújtani EPTK felületről a PFJ-t/ZPFJ-t.

Monitoring mutatók

A Monitoring mutatók funkció kialakítása mindenben megegyezik a Beszámolókban található Monitoring mutatók funkcióval, így erre külön nem térünk ki. Itt van lehetőség terven kívüli tényadatokat rögzíteni, ha a a konstrukciónál ez lehetséges.

Esélyegyenlőség

Az esélyegyenlőség funkció és listázófelülete a beszámolók Műszaki-szakmai eredmény funkciójához hasonlóan működik.

Megnyitva a felületet rögzíthető új sor, illetve törölhető a már kijelölt rekord.

Az „Új Esélyegyenlőségi szempont rögzítése”-re kattintva az alábbi mezők töltése kötelező, alapértelmezetten üres tartalommal jelennek meg:

  • Szempont sorszáma: szám, 2 egész, 0 tizedes;
  • Szempont megnevezése: szöveg mező, 100 karakter;
  • Mértékegység: szöveg mező, 20 karakter;
  • Kiindulási érték: szám mező, 10 egész, 2 tizedesjegy;
  • A tárgyidőszak zárónapján aktuális kumulált érték: szám mező, 10 egész, 2 tizedesjegy;
  • A projekt fenntartási időszak végére várható érték: szám mező, 10 egész, 2 tizedesjegy.

 

  • A „Törlés” gomb pedig a kijelölt rekordok törlésére szolgál.
  • A „Mentés” gomb megnyomására lefutó teljes ellenőrzést követően a lehetséges hibaüzenetek:
  • A "Szempont sorszáma" mező kitöltése kötelező! Kérjük végezze el a rögzítést!
  • A "Szempont megnevezése" mező kitöltése kötelező! Kérjük végezze el a rögzítést!
  • A " Mértékegység" mező kitöltése kötelező! Kérjük végezze el a rögzítést!
  • A " Kiindulási érték" mező kitöltése kötelező! Kérjük végezze el a rögzítést!
  • "A tárgyidőszak zárónapján aktuális kumulált érték" mező kitöltése kötelező! Kérjük végezze el a rögzítést!
  • "A projekt fenntartási időszak végére várható érték" mező kitöltése kötelező! Kérjük végezze el a rögzítést!
  • A „Törlés” gomb pedig a kijelölt rekordok törlésére szolgál.
Környezeti fenntarthatóság

A Környezeti fenntarthatóság funkció és listázófelülete a beszámolók Műszaki-szakmai eredmény funkciójához hasonlóan működik.

Megnyitva a felületet rögzíthető új sor, illetve törölhető a már kijelölt rekord.

Az „Új Környezeti fenntarthatóság rögzítése”-re kattintva az alábbi mezők töltése kötelező, alapértelmezetten üres tartalommal jelennek meg:

  • Szempont sorszáma : szám mező, 2 egész, 0 tizedes;
  • Szempont megnevezése: szöveg mező, 100 karakter;
  • Mértékegység: szöveg mező, 20 karakter;
  • Kiindulási érték: szám mező, 10 egész, 2 tizedesjegy;
  • A tárgyidőszak zárónapján aktuális kumulált érték: szám mező, 10 egész, 2 tizedesjegy;
  • A projekt fenntartási időszak végére várható érték: szám mező, 10 egész, 2 tizedesjegy.

A „Törlés” gomb pedig a kijelölt rekordok törlésére szolgál.

A „Mentés” gomb megnyomására lefutó teljes ellenőrzést követően a lehetséges hibaüzenetek:

  •  A "Szempont sorszáma" mező kitöltése kötelező! Kérjük végezze el a rögzítést!
  • A "Szempont megnevezése" mező kitöltése kötelező! Kérjük végezze el a rögzítést!
  • A " Mértékegység" mező kitöltése kötelező! Kérjük végezze el a rögzítést!
  • A " Kiindulási érték" mező kitöltése kötelező! Kérjük végezze el a rögzítést!
  • A tárgyidőszak zárónapján aktuális kumulált érték mező kitöltése kötelező! Kérjük végezze el a rögzítést!” „"A projekt fenntartási időszak végére várható érték" mező kitöltése kötelező! Kérjük végezze el a rögzítést!
Arányosított bevételek

A listázóban megjelennek a korábbi PFJ-kben rögzített sorok, de ezeket csak megtekinteni lehet, szerkeszteni, törölni nem.

Az „Új arányosított bevétel rögzítése”-re kattintva az alábbi mezők töltése kötelező:

  • Kedvezményezett neve: legördülő lista, a projekt konzorciumi tagjai közül lehet választani;
  • Sorszám: szám mező, 2 egész, 0 tizedes;                                                                                               
  • Tevékenység megnevezése: szöveg mező, 1000 karakter;
  • Bevétel összege: szám mező, 10 egész, 2 tizedesjegy.

A „Törlés” gomb a kijelölt rekordok törlésére szolgál.

A „Mentés” gomb megnyomására lefutó teljes ellenőrzést követően a lehetséges hibaüzenetek:

  • A " Kedvezményezett neve" mező kitöltése kötelező! Kérjük végezze el a rögzítést!
  • A " Sorszám" mező kitöltése kötelező! Kérjük végezze el a rögzítést!
  • A "Tevékenység megnevezése" mező kitöltése kötelező! Kérjük végezze el a rögzítést!
  • A "Bevétel összege" mező kitöltése kötelező! Kérjük végezze el a rögzítést!
Működőképességet alátámasztó dokumentumok

A Környezeti fenntarthatóság funkció és listázófelülete a beszámolók Műszaki-szakmai eredmény funkciójához hasonlóan működik.

A funkcióban a csatolt alátámasztó dokumentumokkal kapcsolatos adatok  listája tekinthető meg, és kerülhet szerkesztésre.

EPTK felületen a Projekt fenntartási jelentés menüponton belül a lenyíló listában az Alátámasztó dokumentumok funkció neve Működőképességet alátámasztó dokumentumok-ra módosult, ahol megjelenik a korábban feltöltött dokumentumok listája, mely listában a Sorszám és a dokumentum megnevezése mezők megadásával nyílik lehetőség a keresésre.

A felületre a felhasználó új dokumentumot az Új alátámasztó dokumentum rögzítése gomb segítségével tud feltölteni.

A rögzítő felületen az alábbi mezők jelennek meg:

  • Sorszám: szám mező, 2 egész, 0 tizedes (kötelezően töltendő)
  • Dokumentum megnevezése: szöveg mező, 1000 karakter (kötelezően töltendő)
  • Rendelkezésre áll?: alapértelmezetten „Nincs kiválasztva” (Igen/Nem kiválasztandó)
  • Amennyiben nem áll rendelkezésre ennek indoklása: szöveg mező, 1000 karakter
  • A dokumentum rendelkezésre állásának határideje: alapértelmezetten üres, ÉÉÉÉ.HH.NN. formátum

A rögzített dokumentum a Mentés, vagy a Mentés és Új gomb segítségével menthető, melynek megnyomására az alábbi ellenőrzések futnak le:

 

  • A "Sorszám" mező kitöltése kötelező! Kérjük, végezze el a rögzítést!
  • A "Dokumentum megnevezése" mező kitöltése kötelező! Kérjük, végezze el a rögzítést!
  • A "Rendelkezésre áll?" mező kitöltése kötelező! Kérjük, végezze el a rögzítést!
  •  Amennyiben a dokumentum rendelkezésre áll, az „Amennyiben nem áll rendelkezésre, ennek indoklása” mező nem tölthető. Kérjük, javítsa!
  •  Amennyiben a dokumentum nem áll rendelkezésre, az „Amennyiben nem áll rendelkezésre, ennek indoklása” mező kitöltése kötelező. Kérjük, javítsa!
  • Amennyiben a dokumentum rendelkezésre áll, „A dokumentum rendelkezésre állásának határideje” mező nem tölthető. Kérjük, javítsa!
  • Amennyiben a dokumentum nem áll rendelkezésre, „A dokumentum rendelkezésre állásának határideje” mező kitöltése kötelező. Kérjük, javítsa!

EPTK felületen a Beküldés gomb a Tárgyidőszak végét követő naptól látható és aktív, a benyújtási határidő nem változik.

Beszerzett eszközök

A listázóban megjelennek a korábbi PFJ-kben rögzített sorok, de ezeket csak megtekinteni lehet, szerkeszteni, törölni nem. Listafelületen megjelenő adatok:

  • Sorszám
  • Eszköz megnevezése
  • Aktiválásra került?
  • Üzembe helyezés időpontja
  • Aktiválás határideje

Új beszerzett eszközök rögzítési esetén a következő adatok megadása kötelező:

  • Sorszám: szám mező, 3 egész, 0 tizedes;
  • Eszköz megnevezése: szöveg mező, 1000 karakter;
  • Aktiválásra került?: legördülő lista, „Igen/Nem” értékkel;
  • Amennyiben aktiválásra került, üzembe helyezés időpontja: dátum mező;
  • Amennyiben nem került aktiválásra, ennek indoklása: szöveg mező, 2000 karakter;
  • Az aktiválás határideje: dátum mező.

A „Törlés” gomb pedig a kijelölt rekordok törlésére szolgál.

A „Mentés” gomb megnyomására lefutó teljes ellenőrzést követően a lehetséges hibaüzenetek:

  • A " Sorszám" mező kitöltése kötelező! Kérjük végezze el a rögzítést!
  • Az "Eszköz megnevezése" mező kitöltése kötelező! Kérjük végezze el a rögzítést!
  • Az "Aktiválásra került?" mező kitöltése kötelező! Kérjük végezze el a rögzítést!
  • Amennyiben az eszköz aktiválásra került, az „üzembe helyezés időpontja” mező kitöltése kötelező. Kérjük, javítsa!
  • Amennyiben az eszköz nem került aktiválásra, az „üzembe helyezés időpontja” mező nem tölthető. Kérjük, javítsa!
  • Amennyiben az eszköz aktiválásra került, az „Amennyiben nem került aktiválásra, ennek indoklása” mező nem tölthető. Kérjük, javítsa!
  • Amennyiben az eszköz nem került aktiválásra, az „Amennyiben nem került aktiválásra, ennek indoklása” mező kitöltése kötelező. Kérjük, javítsa!
  • Amennyiben az eszköz aktiválásra került, „Az aktiválás határideje” mező nem tölthető. Kérjük, javítsa!
  • Amennyiben az eszköz nem került aktiválásra, „Az aktiválás határideje” mező kitöltése kötelező. Kérjük, javítsa!

A rögzített tevékenységet szerkesztésre csak abban az esetben nyitható meg, ha a sor az adott jelentésben került rögzítésre (korábbi jelentésben rögzített rekordnál meg sem jelenik a ceruza ikon).

Nyilatkozat PFJ/ZFPJ esetén

A Nyilatkozat funkció az elszámolások Nyilatkozattétel funkciójához hasonlóan működik azzal az eltéréssel, hogy uniós programoknál a PFJ és ZPFJ esetében eltérőek a nyilatkozatok. NKFIA konstrukciók, ÉPÍTŐ és BAR felhívások esetén a nyilatkozatok szövege megegyezik mindkét esetben és eltérő az unióstól.

A funkcióra kattintva a következő tartalomról szükséges nyilatkozni, ami az „Igen”-t  választva és a „Mentés”-re kattintva tehető meg.

Ha az „Igen” kiválasztása nélkül kerülne mentésre a felület, akkor a következő hibaüzenet jelzi:

A fenti 4 nyilatkozatról egyidejűleg nyilatkozom" mező kitöltése kötelező. Kérjük, végezze el a rögzítést!

Egyéb műveletek

A funkció a rendszer minden moduljában azonosan működik, itt lehet dokumentumokat csatolni, teljes ellenőrzés elindítani, illetve a hiánypótlásokat, korrekciókat teljesíteni.

Dokumentum csatolás

A „Dokumentum csatolás” funkció megegyezik a rendszerben máshol megtalálható Dokumentum csatolás funkciókkal. A felületre lépve csatolhatók újabb dokumentumok, illetve szerkeszthetők.

Teljes ellenőrzés indítás

A teljes ellenőrzés funkció megegyezik a rendszerben máshol található teljes ellenőrzés funkcióval. Ezt a funkciót használva az összes ellenőrzés lefut, amit a beküldést befolyásolja és kilistázza a rendszer hiba- és figyelmeztető üzenetekre osztva az alábbival kiegészülve:

  • rendszer vizsgálja, hogy van-e olyan beküldött, végleges döntéssel nem rendelkező szerződésmódosítási igény van folyamatban, amelyben az ebben a beszámolóban/fenntartási jelentésben megadott valamely monitoring mutató tényadathoz tartozó cél adatot töröltek. Ha igen, akkor annyiszor jelenik meg az alábbi hibaüzenet, ahány céladat sort érint a törlés:

Olyan módosítási igény van folyamatban, amelyben "<Monitoring mutató neve>” monitoring mutató <monitoring mutató céldátuma> céldátumú sora törlésre került. Amennyiben a beszámolót/jelentést beküldi, a monitoring mutató céladatokra vonatkozó módosítások mindegyike elutasításra fog kerülni a módosítási igényben!

A jelzett hibák nélkül a beküldés nem lehetséges.

Hiánypótlások/Korrekciók

Hiánypótlások / korrekciók funkció megegyezik a rendszerben máshol (pl. Szakmai beszámoló) található Hiánypótlások fenntartási jelentéshez releváns funkcióival.

PFJ-t csak egyszer lehet HP-ra küldeni. Amennyiben HP beküldés után is hiánypótlásra szorul a jelentés, el kell utasítani Korrekcióra történő felhívással, ami után korrekció kiküldése lehetséges.

A fenntartási jelentés, valamint az esetleges hiánypótlások a "Beküldés" segítségével küldhetőek be Támogató felé. Beküldéskor a rendszer iratképet készít "Fenntartási jelentés iratkép" névvel a teljes jelentés tartalomról. A vonatkozó PDF fájl a Dokumentumtárból érhető el ezt követően.

Hozzászólások

Még nincs jóváhagyott hozzászólás.