Az adatrögzítés első lépéseként a Finanszírozás / Előlegigénylés menün belül megjelenő előleg listafelületen, az Új támogatási előleg rögzítése opciót szükséges választani.
Támogatási előleg rögzítésének feltétele, hogy a szerződés adatlapon szereplő „Támogatási előleg maximálisan igényelhető összege” mező értéke nagyobb legyen, mint nulla.
A feltételesen visszatérítendő támogatásban érintett felhívások esetén -melyeknél a kedvezményezett a projekt megvalósítást követően – a fenntartási időszakban – az eredményességi célok számított aránya alapján, részleges vagy teljes felmentésben részesülhet az előzetesen kiutalt visszatérítendő támogatás visszafizetése alól - lehetővé vált a támogatási előleg igénylése egyszeri elszámolók számára is a Széchenyi 2020-as , illetve a Széchenyi terv Plusz programfa alá tartozó projektek esetében. Feltételesen visszatérítendő támogatástartalom esetében fontos eltérés az általános gyakorlattal szemben, hogy a megítélt támogatás 100%-a azonnali előleg formájában kerül folyósításra a támogatói okirat/támogatási szerződés hatálybalépését követően, előzetes nyilatkozattól függetlenül!
Az adatlapon található mezők:
ELŐLEG ADATAI
- Előleget igénylő neve: nem konzorcium keretében megvalósuló szerződés esetén automatikusan megjelenik a Kedvezményezett neve, konzorcium esetén a legördülő listából választható ki a konzorciumi tag neve. Széchenyi 2020 és Széchenyi Terv Plusz esetén azon tagok választhatóak ki, akik esetében a teljes elszámolás megtörtént minden kapcsolódó előleg vonatkozásában.\n Jó tudni, hogy az igénylő neve akkor is megjelenik a listában, ha a Támogatási előleg maximálisan igényelhető összege 0 az adott szervezetnél. (Hatályba lépett kedvezményezett csere esetén minden esetben módosul arra, aki adott szereplő helyét átveszi. Szerkesztés/módosítás során csak az aktuális kedvezményezettek választhatók ki, lecseréltek már nem.) Amennyiben a "Nyilatkozom, hogy likviditási terv leadása az előlegigényléshez szükséges-e" mező mentésre került NEM Nincs kiválasztva értékkel, a mező inaktív.
- Előleget igénylő bankszámlaszáma: legördülő menü melyből kiválaszthatjuk azon bankszámlát melyre az előleg folyósítását kérjük. Amennyiben több bankszámlaszámmal rendelkezik, első mentést követően jelennek meg a bankszámlaszámok. (Értéke minden esetben módosul hatályba lépett kedvezményezett csere esetén annak bankszámlájára, aki adott szereplő helyét átveszi.)
- Igényelt előleg összege (Ft): kötelezően töltendő mező
- Igénylő megjegyzése: Az előleget igénylő egyéb megjegyzésének rögzítésére, nem kötelező mező
- Likviditási terv nyilatkozat: akkor érhető el a felületen, ha az adott konstrukciónál engedélyezésre került. Figyelem! Azt követően, hogy a mezőben érték kerül rögzítésre, az „Előleget igénylő neve” és a „Nyilatkozom, hogy likviditási terv leadása az előlegigényléshez szükséges-e” mezők szerkesztése már nem lehetséges, mivel az előlegigénylés kapcsán a nyilatkozat mentésre került. Amennyiben a nyilatkozat módosítása indokolt, kérjük, új előlegigénylés formájában rögzítse azt!
TECHNIKAI ADATMEZŐK
- Előleg típusa: automatikusan megjelenik az előleg típus választásnak megfelelően (nem módosítható mező)
- Előleg sorszáma: Automatikusan megjelenik az első mentést követően
- Benyújtás dátuma: Automatikusan megjelenik az első mentést követően
- Előleg állapot: Automatikusan megjelenik az első mentést majd a beküldést követően, típusa lehet
- Rögzítés alatt (előlegigénylés adatlap első mentése után és a beküldés előtt)
- Beérkezett (beküldés után);
- Hiánypótlás alatt;
- Hiánypótlás beküldve;
- Visszavont;
- Elfogadott;
- Elutasított.
- Előleg visszavonásának dátuma (Igénylő által, hiánypótlás alatt visszavont előleg esetén automatikusan kitöltésre kerül)
- Támogatási szerződés száma: Automatikusan megjelenik, nem módosítható mező
A szükséges adatok rögzítése után az űrlapot a jobb alsó sarokban feltüntetett "Mentés" gombbal tudja elmenteni.
Mentéskor a rendszer lefuttatja az adatlapra beépített ellenőrzéseket, és annak eredményéről, valamint a mentésről a támogatást igénylőt az ablak tetején található panelen tájékoztatja. Hiányzó, vagy hibásan kitöltött űrlap mentése esetén részletes hibalista jelenik meg, a rendszer piros háttérszínnel kiemeli a problémás mezőket. Kérjük, a hibalistában megjelenő utasításokat figyelmesen olvassa el, annak megfelelően javítsa ki az adatlapot és javítás után ismét nyomja meg a „Mentés” gombot.
Az igénylés mentésekor keretfigyelés történik arra vonatkozóan, hogy a szerződés adatlapon rögzített maximálisan igénybe vehető előlegnél nagyobb összeg ne legyen megadható, amelyre hibaüzenetben figyelmeztet a rendszer SZ2020 és SZTP felhívások kivételével:
Az igényelt előleg összege (Ft) – valamennyi támogatási és azonnali előleget és a kapcsolódó előírt követelés(ek) teljesítését figyelembe véve – nem haladhatja meg a szerződésben meghatározott maximálisan igényelhető előleg összegét! Az összeg mentésre került, viszont a hiba javításáig az előlegigény beküldése nem lehetséges! Kérjük végezze el a javítást!
SZ2020 és SZTP felhívások esetén a támogatási előleg maximálisan igényelhető összegét nem haladhatja meg az eddig már elfogadott és beküldés vagy elbírálás alatt álló előlegek igényelt összege összesen. Megjelenő hibaüzenet:
Az Igényelt előleg összege (Ft) – valamennyi rögzített támogatási és azonnali előleget, az előlegek elszámolt részét és a kapcsolódó előírt követelés(ek) teljesítését figyelembe véve – nem haladhatja meg a szerződésben meghatározott, maximálisan igényelhető előleg összegét! Kérjük ellenőrizze az előlegigényt!
Likviditási tervhez kapcsolódó ellenőrzések mentéskor:
- alábbi figyelmeztetés jelenik meg, ha az előlegigény szerkesztésének megkezdése óta szerződésmódosítás lépett hatályba és az előleghez likviditási terv kapcsolódik:
A projekt kapcsán szerződésmódosítás lépett hatályba. Amennyiben a szerződésmódosítás során történt változások érintik a Likviditási terv nem módosítható mezőit, kérjük, törölje jelenlegi előlegigényét, és rögzítsen újat a rendszerbe!
- hibaüzenet jelenik meg, ha a "Nyilatkozom, hogy likviditási terv leadása az előlegigényléshez szükséges-e" mezőben NEM Nincs kiválasztva érték szerepel, viszont az Előleget igénylő neve mezőben Nincs kiválasztva érték van kiválasztva:
A Likviditási terv nyilatkozat nem menthető addig, amíg az Előleget igénylő neve nem került kiválasztásra. Kérjük, végezze el a rögzítést!
- hibaüzenet jelenik meg, amennyiben az Előleget igénylő neve mezőben NEM a „Nincs kiválasztva” érték szerepel és a Nyilatkozom, hogy likviditási terv leadása az előlegigényléshez szükséges-e mező szerepel a felületen, de nem került töltésre, vagyis a „Nincs kiválasztva” érték került mentésre:
A „Nyilatkozom, hogy likviditási terv leadása az előlegigényléshez szükséges-e.” mező nem került töltésre. Kérjük, végezze el a rögzítést!
Sikeres mentést követően az oldalon zöld mezőben a "Siker! Adatlap sikeresen elmentve." üzenet jelenik meg.
Fontos! Az ellenőrzési szempontok segítenek abban, hogy milyen adatok megadása szükséges a hiánytalan, formailag megfelelő támogatási kérelem beadásához, megelőzendő az esetleges elutasítást vagy hiánypótlást!
A „Mentés” használatával a rögzített adatok elmentésre kerülnek, az űrlap az első mentés kivételével szerkeszthető formában marad, így folyamatosan tudja végezni a rögzítést.
Amennyiben végzett az űrlap kitöltésével, ellenőrzésével, a „Vissza” gombra kattintva léphet ki a menürendszert tartalmazó főoldalra. Amennyiben az űrlap olyan rögzített adatot tartalmaz, amely még nem került mentésre, a „Vissza” gomb megnyomása után felugró ablak figyelmeztet, hogy az oldal elhagyásával a nem mentett adatok elvesznek. Elhagyhatja az oldalt mentés nélkül, vagy választhatja a lapon maradás lehetőségét, ebben az esetben még lehetősége van a mentésre.
Fontos tudni, hogy ha van beküldött záró elszámolás, amelynek státusza nem elutasított, akkor az „Új előlegigény rögzítése” gomb nem jelenik meg.