Konzorciumban megvalósuló szerződések esetében valamennyi konzorciumi taghoz rögzíteni kell a nyilatkozatokat, és az Előlegigénylés és Elszámolások menü mindaddig nem aktív, amíg valamennyi konzorciumi tagra vonatkozóan kitöltésre nem került a nyilatkozat.
Ha hatályba lép konzorcium esetén olyan kedvezményezett csere, melynek keretében új szereplő lép be az adott finanszírozható szerződéshez, akkor is aktív az „Új nyilatkozattétel első kifizetés igényléshez rögzítése” funkciógomb mindaddig, amíg minden adott Szerződéshez kapcsolódó kedvezményezetthez tartozik kitöltött első kifiz. előtti nyilatkozat. Ez azt is maga után vonja, hogy mindaddig, amíg az új tag nem rögzíti a nyilatkozatát, az Előleg és Elszámolás menüpontok inaktívak lesznek!
Új nyilatkozattétel konzorciumi tag részére
A lista felületen az „Új nyilatkozattétel első kifizetési igénylés rögzítése” funkcióra kattintva az alábbi tartalmú adatlap jelenik meg.
Először a konzorciumi tag nevét kell kiválasztani a legördülő listából, majd a két nyilatkozati pontot kitöltve az Elfogadom funkciógombbal menthető és egyben küldhető be EUPR-be a nyilatkozat.
A Támogatást igénylő vagy konzorciumi tag neve legördülő listában azon tagok neve már nem jelenik meg, amelyhez előzőleg már kitöltésre került a nyilatkozat. Vagyis minden taghoz kizárólag egyszer rögzíthető nyilatkozat technikailag is.
Az Elfogadom gombra kattintva a rendszer megerősítést kér, mivel a nyilatkozat beküldésre kerül és a későbbiekben nem módosítható.
Fenti kérdésre „Igen” válaszadás esetén a rendszer zöld háttérszínnel tájékoztat a sikeres mentésről és nyilatkozattételről.
A nyilatkozat elfogadása után az adatlap megtekintésre bármikor megnyitható, az adatlap alján pedig megjelenik a nyilatkozatot kitöltő felhasználó neve és e-mail címe valamint az elfogadás pontos időpontja.
A Vissza gombbal a nyilatkozat listába navigál a rendszer. Miután valamennyi konzorciumi taghoz rögzítésre került a nyilatkozat, a lista felületen már nem jelenik meg az Új nyilatkozattétel funkciógomb és aktívvá válik az Előlegigénylés és Elszámolások menü a főmenüben.