Keressen az Online Súgóközpont adatbázisában

GINApp funkciók

A GINOP és GINOP PLUSZ pályázati felhívások, illetve az azok keretében benyújtott projektek adatainak megtekintéséhez és nyomonkövetéséhez az alábbi funkciók nyújtanak segítséget.

Értesítések beállítása

Annak érdekében, hogy a felhasználó csak a vállalkozására vonatkozó, releváns pályázatokról kapjon értesítést, első lépésként szükséges az Értesítések beállítása felületen megadni az ehhez szükséges információkat. Beállítást követően a rendszer az ezen feltételeknek megfelelő felhívások változásairól fog értesítést megjeleníteni az Értesítések menüpontban, valamint push üzenet formájában is, amennyiben engedélyezésre került.

Fontos! Az applikáció adattartalma napi frissítésű, a frissítés dátuma a Névjegy funkcióban mindig nyomonkövethető.

A felületen 3 kategóriában lehet szempontokat rögzíteni: Kedvezményezettek köre, Megvalósítási helyszín és Fejlesztési cél szerint.

 

Nem kötelező mindhárom kategóriához szempontot megjelölni, illetve mindegyik esetben lehetséges több szempont megjelölése is. Fontos ugyanakkor, hogy a mindhárom kategóriában megjelölt szempontok ÉS kapcsolatban vannak egymással. Az alábbi képen látható esetben a rendszer azokra a felhívásokra fog keresni, amelyek vállalkozás kedvezményezetti körnek (is) szólnak ÉS a megvalósítás helyszíne Észak-Alföld vagy Dél-Alföld ÉS a Fejlesztés célja információs társadalom, infrastruktúra vagy vállalkozásfejlesztés.

Választható kategóriák és szempontok

1. Kedvezményezettek köre

  • belföldi természetes személy
  • egyéb vállalkozás
  • kisvállalkozás
  • mikrovállalkozás 
  • természetes személy
  • non-profit szervezet államháztartáson belül
  • non-profit szervezet államháztartáson kívül vállalkozás

2. Megvalósítási helyszín 

  • Dél-Alföld
  • Dél-Dunántúl
  • Közép-Dunántúl 
  • Közép-Magyarország
  • Nyugat-Dunántúl
  • Észak-Alföld
  • Észak-Magyarország

3. Fejlesztési cél, többek között:

  • akadálymenetesítés
  • befektetésösztönzés
  • egészségügy
  • energia
  • energiafelhasználás

Az új, 2021-2027-es programozási időszak felhívásaihoz igazodva módosul a „Fejlesztési cél” legördülő lista tartalma is. Az új listaelemeket az oldal alján található csatolt excel táblázat tartalmazza.

Az egyes kategóriákban megjelölt szempontok a kiválasztást követően megjelennek az Értesítések beállítása főoldalon is. Az értesítések a későbbiekben bármikor módosíthatóak a "fogaskerék" ikon segítségével. Amennyiben egy szempont tévesen került megjelölésre, a szempont neve mellett megjelenő x jel segítségével törölhető legegyszerűbben, de a szempontok közé belépve is megszüntethető a kijelölés.

 

Az értesítési szempontok beállítását követően a Tovább gomb segítségével lehet a továbblépni. Kérjük, a megjelenő opció segítségével engedélyezze az értesítések megjelenítését! Amennyiben nem engedélyezi, úgy az értesítések nem fognak megjelenni a vonatkozó pályázati felhívások változásairól. Az engedélyezés a későbbiekben a Beállítások felületen bármikor beállítható, erre a rendszer is felhívja a figyelmet.

Értesítések és Követéseim

Az Értesítések menüpontban elérhető felül két részből épül fel:

  • Értesítések
  • Követéseim

Az Értesítések felületen olvashatóak a felhívás adatainak változásáról szóló információk az alábbi események bekövetkezésekor:

  • Benyújtási határidő 7 nap múlva lejár,
  • Benyújtási határidő holnap lejár, az üzenet szövege,
  • A felhívásra beérkezett támogatási kérelmek összege elérte a keret 50%-át,
  • A felhívásra beérkezett támogatási kérelmek összege elérte a keret 80%-át,
  • A felhívásra beérkezett támogatási kérelmek összege elérte keret 100%-át,
  • Egyedi, pályázati felhívást kezelő szervezet által meghatározott esetben.

Az értesítések előtt kétféle ikon jelzéssel lehet találkozni:

  • "G" ikon: beállított értesítési szempontoknak megfelelt pályázati kiírásokhoz kapcsolódó értesítést jelzi,
  • "szív" ikon: követett pályázati felhíváshoz kapcsolódó értesítés.

Az értesítések mellett mindig látható a dátum is óra perc pontossággal.

Az olvasatlan értesítések száma piros számként jelenik meg az ikon bal felső sarkában.

 

A Követéseim felületen a Pályázatok menüpontban megjelölt felhívások láthatóak, így könnyedén nyomonkövethetőek. A követett felhívás főbb adatai megjelennek a listaszerűen a felületen felhívás kód szerinti sorrendben, rákattintva pedig a rendszer átnavigál a részletesebb adatokat tartalmazó oldalra.

Pályázatok

Pályázatok menüpontban látható a GINOP pályázati felhívások teljes listája, a felhívás kódja szerint sorba rendezve. A felületen alapértelmezett az alábbi információk jelennek meg:

  • Pályázati felhívás kódja,
  • Támogatás minimum összege,
  • Támogatás maximum összege,
  • Pályázati felhívás címe,
  • Felhívás nyitásának és zárásának dátuma,
  • Megvalósítási helyszínek.

A fenti információkon felül a pályázati felhívás kódja mellett a jobb oldalon megjelenik a Követem opció is zöld keretben, amelynek segítségével megjelölhetőek azok a felhívások, amelyek követni szeretnénk. A követésre megjelölt felhívásoknál a Követem funkció háttérszíne zöldre változik, a felhívások listája pedig elérhetővé válik az Értesítések felület Követéseim listájában. A követés megszüntetésére a Követem funkció ismételt megjelölése szükséges.

 

Amennyiben egy felhívás adataiban változás következik be, úgy a menüsorban a Pályázatok felirat mellett megjelenik a változással érintett felhívások száma piros színnel, illetve a pályázati felhívás listában is megváltozik a felhívás kódja előtt látható ikon színe és megjelölésre kerül piros pont jelzéssel is. 

 

A pályázati felhívásokról további információk a felhívásra kattintva tekinthetőek meg.

Lehetőség van a pályázati lista szűrésére is meghatározott szempontok szerint. Szűrési szempont beállítására a jobb felső sarokban található  ikon segítségével van lehetőség. A funkcióba lépve hatféle kategória jelenik meg, amelyek közül - hasonlóan az Értesítések beállítása felülethez - egyszerre több szempont is megjelölhető. Fontos ugyanakkor, hogy a kategóriák ezúttal is ÉS kapcsolatban vannak egymással. Az alábbi képen látható esetben a rendszer azokat a felhívásokat fogja megjeleníteni a szűrő alkalmazását követően, amelyek esetén a megvalósítási helyszín Dél-Alföld vagy Észak-Alföld ÉS a támogatás formája kamattámogatás vagy kezességvállalás ÉS aktív a státusza.

Szűrési lehetőségek:

  • Kedvezményezettek köre: Értesítések beállítása felületen látható szempontok
  • Megvalósítási helyszín: Értesítések beállítása felületen látható szempontok
  • Fejlesztési cél: Értesítések beállítása felületen látható szempontok
  • Támogatás formája:
    • kamattámogatás
    • kezességvállalás
    • mikrohitel refinanszírozás
    • vissza nem térítendő
    • vissza nem térítendő és hitel
    • visszatérítendő
    • feltételesen vissza nem térítendő
    • pénzügyi eszköz - egyéb
    • pénzügyi eszköz - garancia
    • pénzügyi eszköz - hitel
    • pénzügyi eszköz - kockázati tőke
    • vissza nem térítendő támogatás (VNT)
  • Aktív/Lezárt:
    • Aktív
    • Felfüggesztve
    • Lezárt
  • Minimum igényelhető összeg:
    • Támogatás minimum összege
    • Támogatás maximum összege

A szűrési feltételek „Fejlesztési programok” legördülő mezőjében mostantól elérhető az új, Széchenyi Terv Plusz programfa, így a lista a programfa alá tartozó összes konstrukcióra szűrhető. Az új, 2021-2027-es programozási időszak felhívásaihoz igazodva módosul a „Fejlesztési cél” és a „Támogatás formája” legördülő listák tartalma is. Az új listaelemeket az oldal alján található csatolt excel táblázat tartalmazza.

A szűrési szempontok összeállítását követően az "Alkalmazás" funkcióra kattintva végezhető el a szűrés. Az Alkalmazás gomb felirata mellett zárójelben megjelenő szám már előzetesen megmutatja a találatok számát. 

Szűrés alkalmazását követően a rendszer megjeleníti a keresési szempontoknak megfelelt pályázati felhívások listáját. A jobb felső sarokban a szűrő ikon sötét háttérszínnel jelenik meg, mellette a beállított szempontok számával, ezzel is jelezve, hogy szűrt listát jelenít meg a rendszer. A szűrés módosításához vagy megszüntetéséhez újra vissza kell lépni a szűrő felületre és elvégezni a kívánt módosításokat. Szűrési szempont törlésére kétféle lehetőség is rendelkezésre áll: az "Összes szűrő törlése" opció segítségével minden szempont törlésre kerül, illetve egyénként is törölhetőek a szempontok a szempont felirata mellett található x jel segítségével, vagy a pipálás megszüntetésével.

Pályázatok részletes adatai

Pályázati felhívások részletes adatai a felhívás adataira kattintva olvashatóak. A részletes nézetben az alábbi információk jelennek meg a főoldalon találhatóakon felül:

  • statisztika a beérkezett igényekről,
  • támogatás típusa,
  • támogatás mértéke,
  • támogatás célja,
  • kedvezményezettek köre,
  • kapcsolódó dokumentum: hivatkozás, amely a palyazat.gov.hu weboldalról megnyitja az adott pályázati felhívást oldalát, ahonnan letölthetőek a dokumentumok a készülék beépített böngészőjén keresztül.

Fentieken kívül lehetőség van erről az oldalról kérdést intézni az Ügyfélszolgálat felé az alábbi fórumokon:

  • Írjon üzenetet ügyfélszolgálatunknak: ebben az esetben megnyílik a kérdés rögzítéséhez szükséges oldal a pályázati kiírás adatainak előtöltésével,
  • Ügyfélszolgálat hívása: ebben az esetben telefonhívás indul a +3618966666 telefonszámra.

Visszalépni a pályázati felhívások oldalára a bal felső sarokban elhelyezett nyíl ikon segítségével lehet.

 

 

Hozzászólások

Még nincs jóváhagyott hozzászólás.